A világűr mint sebességhatár
A világűr egy másik értelmezése az űrrepüléshez köthető: ez a 100 km-es magasságon túli teret tekinti űrnek. Kármán Tódor mutatta ki aerodinamikai számításokkal, hogy kb. 100 km magasság fölött a repülő test aerodinamikai felületein termelt felhajtóerőnek már nincs jelentősége, mert a megfelelő felhajtóerő termeléséhez már olyan sebességre (első kozmikus sebesség) lenne szükség, ami egyébként is a Föld körül tartaná a repülőeszközt.Az azonban tévhit, hogy ha egy test egyszer elérte az orbitális sebességet, akkor kering a Föld körül. A földfelszín közelében lehetetlen a mai technikával elérni az orbitális sebességet, mivel a levegő közegellenállása ehhez túl sok energiát igényelne (jelenleg 32 MJ/kg energiát kell befektetni az űreszközök orbitális pályára bocsátásához). A legkisebb olyan magasság, amelyen a keringési sebesség viszonylag tartósan (néhány keringésig) elérhető, 80 km. Itt már olyan ritka a légkör, hogy a technika mai színvonalán rendelkezésre álló tolóerővel elérhető a keringési sebesség, ám mégis van annyira sűrű, hogy a súrlódás fékező hatása az eszközt fokozatosan lelassítsa, és az végül lezuhanjon. A Kármán-féle 100 kilométeres magasság is ezért elméleti, mert ott a keringő tárgyak még nem maradnak fenn stabilan. A gyakorlatban egy pár napig stabil pályához (ahol a lassulás elég csekély ahhoz, hogy folyamatos gyorsítás és energiabefektetés nélkül akár néhány napig is fennmaradjon az űreszköz) legalább 200 kilométer magasság kell; az évekig stabil pályához 350 km-re vagy e fölé kell eljutni.
A fenti tétel visszafelé is igaz: hiába érjük el a kellő (200, vagy akár 350 km-es) magasságot, az eszközünk csak akkor áll pályára, ha a szükséges sebessége is megvan. Éppen e feltételek alapján különböztetünk meg orbitális repülést és szuborbitális repülést (más néven űrugrást).
Mivel a világűr – szélsőséges leegyszerűsítéssel – az égitestek közötti üres tér, így természetesen a sebességhatáron alapuló elhatárolása nem csak a Földre érvényes, viszont a határ minden égitestre más és más: az a magasság, amin a helyi első kozmikus sebesség már elérhető. A Holdon például a légkör és így az aerodinamikai erők hiánya miatt a szökési sebesség akár a tengerszinten is elérhető, de ha figyelembe vesszük a domborzatot is, úgy a legmagasabb hegycsúcsok fölé kell tennünk azt a körpályát, amin már elképzelhető orbitális keringés.
Repülések a világűr határán
A világűr határát repülőgéppel ostromló repülések között a magassági rekord a SpaceShipOne magánűrhajóé és Brian Binnie pilótáé, „ők” 2004. október 4-én 112 000 méter magasra emelkedtek az Ansari X-díjért folyó versengésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése