Gázbolygók

Gázbolygók:

• Jupiter: a Naprendszer legnagyobb bolygója. Két fő összetevőből, hidrogénből és héliumból áll és feltételezések között egy kisméretű, nehezebb elemekből álló, óriási nyomás alatt levő központi magja van. Holdak tucatjai keringenek körülötte, köztük a Naprendszer legnagyobb holdja(i).
• Szaturnusz: A Jupiterhez hasonló gázóriás, méretben és tömegben kisebb, de felépítésében, összetevőiben teljesen hasonló. Ennél a bolygónál is rengeteg hold figyelhető meg és egy nagyon látványos gyűrűrendszer is kering körülötte.
• Uránusz: A Naprendszer hetedik bolygója, amely szintén gázóriás, ám kissé más összetevőkkel rendelkezik, mint a Jupiter és a Szaturnusz (ezért szokás külön kategóriaként, „jégóriásként” is emlegetni. A hidrogén és hélium mellett víz, ammónia és metán is van a légkörében, ami más (kékeszöld) színt is kölcsönöz a számára. Ugyancsak rendelkezik holdakkal és gyűrűvel.
• Neptunusz: A legkülső nagybolygó, amely az Uránusz ikertestvére, teljesen hasonló mind méretében, mind tömegében és összetételében.

A kőzetbolygók keringési tartományán belül húzódik az ún. lakható övezet is. Ez egy a Naptól – vagy az univerzum más részein a csillagoktól, sőt óriásbolygóktól – meghatározott távolságra húzódó sáv, amelyen belül egy ott keringő bolygón (esetleg holdon) a földi élethez szükséges feltételek jöhetnek létre, elsősorban a víz folyékonyan maradásához szükséges és elégséges hőmérséklet. A zóna természetesen egy elméleti sáv, egy gömbhéj a csillag körül, amely az idők során változik. Modellszámítások szerint a Naprendszerben jelenleg 0,95 AU és 1,37 AU között húzódik, jelenleg csak a Föld kering ezen belül. Más értelmezések kicsit messzebbre tolják ki a zóna határait, ezek egyikében még a Mars is éppen a határon mozog, ám a Vénusz mindegyik szerint kívül esik a lakható övezeten. A csillag működésének változásai miatt a lakhatósági zóna is folyamatosan vándorol.
Bár az aszteroidák körül is számos példány kering, mégis inkább a bolygókhoz kötődő égitesttípus a hold. A nyolc nagybolygó körül 165 hold kering (ez a szám folyamatosan változik, növekszik, ahogy a külső bolygókhoz vezetett űrszondás expedíciók során egymás után születnek az új hold-felfedezések). A nagyszámú hold között azonban csak mindössze 15 van, amelynek 1000 km-nél nagyobb az átmérője. A Föld holdjához, mint általában hivatkozott viszonyítási alaphoz hasonló méretű viszont már csak hat található. Ezek közül négy (az Io, az Europé, a Ganimédész és a Kallisztó) a Jupiter ún. Galilei-holdjai, egy további (a Titán) a Szaturnusz és egy másik (a Triton) a Neptunusz holdja. A legnagyobbak közülük még a Merkúr bolygónál is nagyobb.

A holdak zöme azonban kicsi, még csak nem is gömb alakú, általában a gazdabolygó gravitációja által befogott és keringési pályára kényszerített aszteroida. A holdak egy további nagyszámú csoportja maga is egy másik aszteroida körül kering (például az Ida kisbolygó Dactyl holdja). Létezik a holdaknak egy nagyon speciális esete, a gázbolygók – különösen a Szaturnusz – körül megfigyelhető gyűrűk, vagy gyűrűrendszer, amely a feltételezések szerint egy egykori hold, vagy holdak darabokra töréséből született.
A bolygók után a méretsorrendben az IAU 2006-os kongresszusán bevezetett terminológiája szerinti törpebolygók következnek, amelyek átmenetet jelentenek a nagybolygók és az aszteroidák, vagy más néven kisbolygók között. Ezen égitesttípus egyedei a Nap körül keringenek, és elegendően nagyok ahhoz, hogy gömb alakot vegyenek fel, de nem tudták tisztára söpörni a pályájukat. Ma összesen öt törpebolygót ismerünk:

• Plútó
• Ceres
• Haumea
• Makemake
• Erisz

Mivel ez a típus nagyon új, még további égitestek kerülhetnek be ebbe az osztályba, mivel némelyik nagyobb aszteroidáról még nincs elég ismeretünk és a részletes vizsgálatok után kiderülhet, hogy még néhány teljesíti a törpebolygó definícióban szereplő feltételeket.
A törpebolygók után következő – százezres nagyságrendű tagot számláló – objektumtípust az aszteroidák, vagy más néven kisbolygók jelentik. Az aszteroidák olyan kisebb égitestek, amelyek nem érték el a bolygó méretet, illetve gömb alakot, legtöbbjük még a protoplanetáris korongból állt össze, ám a Naprendszerben uralkodó gravitációs árapály erők miatt nem tudtak nagyobb égitestté összeállni. A kisbolygók egy szűk sávban, az aszteroida-övben, illetve a Jupiter pályáján, a Nap–Jupiter Lagrange-pontok környékén, trójai kisbolygók gyűjtőnéven keringenek Nap körüli pályán. Ezen kívül, az előbbiektől sokkal kisebb számban, mindenféle szórványos irányokon is keringenek a Nap körül kisbolygók, ezek közül a csillagászat a kutatásaiban kitüntetettként kezeli a Föld pályáját keresztező, ezért potenciálisan veszélyes, ún. földsúroló kisbolygókat.

A Hale-Bopp üstökös

A bolygóközi térben található kisebb objektumok közül a sorban az utolsók az üstökösök. Az üstökösök a Naprendszer ősi anyagának megmaradt darabjai, főként porból és jégből álló anyagcsomók (a csillagász szleng „piszkos hógolyóként” is szokta emlegetni őket), amelyek a Naprendszer legkülső peremén, az Oort-felhőben keringenek a Nap körül. Időnként valamilyen kozmikus esemény (egy-egy ütközés, vagy valamelyik nagybolygó gravitációja) egyik-másik üstökösmagot a Naprendszer belseje felé löki, amely ilyenkor elnyújtott ellipszis pályára áll és így kerüli meg a Napot, a pályájának napközelpontja drasztikusan lecsökken és néhány millió kilométerre is megközelíti központi csillagunkat, szélsőséges esetben bele is zuhan. A Naphoz közel kerülve a hő hatására gázok törnek elő az üstökösmagból, némi port is magukkal rántva az űrbe, amelyet a napszél csóvába rendez, amit a megfigyelő látványos, hosszú, elnyúlt sávként lát. Az üstökösök között léteznek rövid periódusú és hosszú periódusú példányok is (a legismertebb hosszú periódusú üstökös a Halley-üstökös.